Felhasználási feltételek
A jelen Felhasználási Feltételek („Felhasználási Feltételek”) az olvasokert.hu címen elérhető, Vaprezsán-Ittensohn által üzemeltetett weboldalon („Weboldal”) keresztül nyújtott szolgáltatások („Szolgáltatás”) igénybevételének feltételeit tartalmazzák.
A jelen Felhasználási Feltételek hatálya kiterjed valamennyi Felhasználóra. Felhasználónak minősül a Weboldal minden látogatója, illetve mindenki, aki a Weboldal bármely szolgáltatását igénybe veszi. A Felhasználók bármely Szolgáltatás igénybe vételének megkezdésével, valamint a regisztrációval fogadják el a jelen Felhasználási Feltételeket.
A Szolgáltató jogosult az Felhasználási Feltételek előírásait egyoldalúan – a vonatkozó jogszabályok által biztosított keretek között – módosítani. A módosításokról a Szolgáltató az olvasokert.hu weboldalon rövid felhívás útján értesíti a Felhasználókat, a jelentősebb változásokról pedig e-mail-ben tájékoztatja a regisztrált Felhasználókat. Amennyiben a Felhasználó a tájékoztatást követően továbbra is igénybe veszi a Szolgáltatást, az a Felhasználási Feltételek módosított rendelkezései elfogadásának minősül.
A Weboldal, valamint a Szolgáltatás szerzői jogi védelem alatt áll, és valamennyi szerzői vagyoni jog, valamint az adatbázis előállítóját megillető jogok a Szolgáltatót illetik meg. Ennek megfelelően a Weboldal, illetve a Szolgáltatások egészének és egyes részeinek valamennyi felhasználásához (a Weboldal képernyőn történő megjelenítésen és az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen, továbbá a magáncélú másoláson kívül) a Szolgáltató előzetes, írásbeli engedélye szükséges.
I. A Szolgáltatás
1.1. A Szolgáltatás elsődleges célja gyerek- és ifjúsági könyvek népszerűsítése, valamint az ezekből megszerzett tudás játékos tesztelése, a Felhasználókat foglalkoztató témakörökben.
1.2. A Szolgáltató a Szolgáltatást kizárólag a regisztrált Felhasználók számára nyújtja. Az regisztráció ingyenes.
1.3. A Szolgáltató jogosult a Weboldal bármely tartalmi elemét – annak megjelenését és tartalmát is beleértve – saját döntésétől függően, a Felhasználók előzetes figyelmeztetése nélkül megváltoztatni, megszüntetni vagy átalakítani.
1.4. A Felhasználó a Szolgáltatásokat kizárólag a hatályos jogszabályoknak és a jelen Felhasználási Feltételeknek megfelelően, harmadik személyek és a Szolgáltató jogainak sérelme nélkül jogosult igénybe venni, ill. használni. Amennyiben a Felhasználó a jelen Felhasználási Feltételek rendelkezéseibe vagy jogszabályba ütközően, vagy egyébként visszaélésszerűen használja a Szolgáltatást, a Szolgáltató jogosult a jelen Felhasználási Feltételekben rögzített hátrányos jogkövetkezményeket alkalmazni, vagy egyébként a Felhasználó felelősségre vonása érdekében a szükséges jogi lépéseket megtenni.
II. A regisztráció
2.1. A regisztrációhoz bizonyos, az erre szolgáló felületen megjelölt személyes adatok (név, email cím) megadása szükséges, valamint bizonyos adatok fakultatív módon megadhatóak (életkor, lakcím, érdeklődési kör stb.). A regisztráció megerősítése egy visszaigazolási eljárással történik, amely során a Szolgáltató meggyőződik arról, hogy valóban a jogosult végezte-e el a regisztrációt.
2.2. Valamennyi Felhasználó a regisztráció során az adatait a valóságnak megfelelően köteles megadni, a Szolgáltatót az adatok valótlanságával, téves megadásával, elírásával összefüggésben semmilyen felelősség nem terheli sem az érintett Felhasználóval, sem más, harmadik személlyel szemben. Amennyiben a megadott személyes adatok valótlanságával kapcsolatban bármely harmadik személy igényt támaszt a Szolgáltatóval szemben, az igény kielégítéséért a Felhasználó köteles a Szolgáltató helyett helytállni.
2.3. A regisztráció során megadott adatokat a Szolgáltató az Adatkezelési Tájékoztatóban és hazai és uniós adatvédelmi előírásoknak kezeli.
2.4. A Felhasználók bármikor jogosultak a regisztrációjuk törlését kérni az info@olvasokert.hu e-mail címre küldött levélben. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Felhasználási Feltételek súlyos megszegése vagy jogszabálysértés esetén a Felhasználó regisztrációját törölje.
III. Az egyes Szolgáltatások
3.1. Nyereményjátékok A Szolgáltató által a Weboldalon meghirdetett nyereményjátékokon az adott nyereményjáték szabályzatban megjelölt Felhasználók jogosultak részt venni és a nyertes a Szolgáltató által a szabályzatban megjelölt módon kerül kiválasztásra.
IV. Moderálási elvek
4.1. Nem engedélyezettek az alábbiak:
4.1.1. Felhasználó név (becenév) választáskor:
- obszcén, vulgáris nevek használata
- bármilyen módon faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai hovatartozást és lelkiismereti szabadságot sértő nevek használata
4.2. Amennyiben a Felhasználó észleli, hogy a Weboldalon közzétett valamely tartalom szellemi alkotásaihoz fűződő jogait sérti, a jogsértést közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, az info@ollvasokert.hu e-mail címre küldött nyilatkozattal hozhatja a Szolgáltató tudomására és kérheti, hogy a jogsértő tartalmat a Szolgáltató a 2001. évi CVIII. törvény 13. §-a szerinti eljárás keretében távolítsa el. Az értesítésnek tartalmaznia kell a sérelem tárgyát és a jogsértést valószínűsítő tények megjelölését, a jogsértő tartalmú információ azonosításához szükséges adatokat, a felhasználó nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét.
V. Adatvédelem
A Felhasználók által megadott személyes adatokat a Szolgáltató az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően kezeli.
VI. A Szolgáltató felelősségének korlátozása
6.1 A Szolgáltató kizárja a felelősségét minden olyan Felhasználók által közzétett tartalomért, amely jogszabályt, a jelen Felhasználási Feltételeket vagy bármely harmadik személy jogát vagy jogos érdekét sérti. Az ilyen tartalmakért közvetlenül a Felhasználók tartoznak felelősséggel, ezért a Felhasználói tartalmakkal kapcsolatban a Szolgáltatóval szemben előterjesztett bármilyen vagyoni vagy nem vagyoni igény kielégítéséért a Felhasználót teljeskörű és korlátlan helytállási kötelezettség terheli. A Felhasználói tartalmak tekintetében a Szolgáltatót kizárólag mint közvetítő szolgáltatót terheli felelősség.
6.2 A Szolgáltató a Szolgáltatás folyamatos és hibátlan elérhetőségéért, hibamentes működéséért semmilyen felelősséggel nem tartozik, valamint a Szolgáltató nem felelős a rajta kívül álló okból keletkezett hibákért és ezek következményeiért (pl. hálózati meghibásodás, elérés kimaradása, bármilyen eredetű technikai leállás, szünet, mások által elhelyezett romboló alkalmazások vagy programok (például: vírusok, makrók vagy hacker tevékenységek). A Szolgáltató ugyanakkor köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a Weboldal zavartalan üzemeltetése és a hibák mielőbbi elhárítása, orvoslása érdekében.
6.3 A Felhasználó teljeskörűen és korlátlanul köteles a Szolgáltató minden olyan kárát megtéríteni, amely a Felhasználó tevékenységével összefüggő okból keletkezett. A Felhasználó által megtérítendő kárnak minősül a valamely hatóság által jogerősen kiszabott bírság vagy a Szolgáltatóval szemben alkalmazott egyéb hátrányos jogkövetkezményből eredő kár, amennyiben annak kiszabására, illetve alkalmazására a Felhasználó magatartásával összefüggő okból került sor.
VII. Alkalmazandó jog
Jelen Felhasználási Feltételek alkalmazására és értelmezésére a magyar jog, így különösen a Ptk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Jászberény, 2021. augusztus 10.
Olvasókert